Egy színes–szagos cégelemzés – esettanulmány

2013 november 6

Olyannyira érdekes kihívásban volt részem, hogy ezt – ügyfelem engedélyével – meg kell osztanom veletek

Egy szervezetfejlesztő cég állapotfelmérő kérdőíveinek adataiból kellett automatikusan esztétikus diagnózist létrehozni.

 

concordia Egy színes–szagos cégelemzés   esettanulmány

 

A képről is látszik, hogy a diagnózis ábrákkal teletűzdelt szöveges, táblázatos, diagramos részekből állt húsznál több oldalon keresztül. Gyakorlatilag minden részében volt valami csavar és trükkös megoldás, ami miatt az elkészítés esettanulmányként is megállja a helyét.

Minden része változó volt:
– kihagyható, átfogalmazható kérdések
– megkérdezettek csoportosítása és ezáltal a csoportok száma
– diagnózisba kerülő oldalak listája
– diagnózis nyelve, nyomtatás színe

Az alap igény nem volt bonyolult: A beállítások után gombnyomásra készüljön el a diagnózis.
Ez csak egyetlen szimpla csodatevő gomb és nem több 🙂

Voltak olyan lehetőségek, amikre a megrendelő az excel korlátait ismerve nem is gondolt és voltak olyan részek, amikre az elején nem is mertem gondolni.

Ki így, ki úgy álmodta meg, de a készítés folyamán közös (rém és/vagy vágy 🙂 ) álommá vált.

Megálmodta ügyfél, hogy mit szeretne, megálmodta a designer (sok-sok kép design elemmel) a kinézetét, megálmodtam én a belsejét, és hogy hogyan működjön; aztán az Excel alkotója kalandossá tette a célhoz vezető utat.

Nézzük meg a folyamatot lépésről-lépésre!

Ha fel vagy iratkozva, akkor az e-mailben megkaptad a tanulmányhoz a letöltési linket, ha nem, akkor iratkozz fel és megkapod!

 

digg 32 Egy színes–szagos cégelemzés   esettanulmány stumbleupon 32 Egy színes–szagos cégelemzés   esettanulmány delicious 32 Egy színes–szagos cégelemzés   esettanulmány google 32 Egy színes–szagos cégelemzés   esettanulmány facebook 32 Egy színes–szagos cégelemzés   esettanulmány twitter 32 Egy színes–szagos cégelemzés   esettanulmány iwiw 32 Egy színes–szagos cégelemzés   esettanulmány
2007, diagram, esettanulmány, Excel, Vezetőknek


Sorry, comments for this entry are closed at this time.